03. real warrior

Sziasztok!

Tudom, már tegnap hoznom kellett volna a részt, de valamiért nem volt egész nap internetem, így nem sikerült publikálnom. Köszönöm a plusz egy rendszerest és az előző részhez érkezett három kommentárt és hat pipát. Hálás vagyok értük! Viszont szeretném ha ehhez a részhez még több visszajelzést kapnék, mert itt szerintem már valamennyire kezdenek beindulni az események. 

Kommentárban megírhatnátok nekem mivel fogjátok tölteni a nyári szünet utolsó hetét, illetve mi volt a legmeghatározóbb élményetek a szünetben? Hányadik osztályba mentek? Efféle kis élmény beszámolókat szívesen olvasgatnék.:)

Chanel

2012 február. 23.; London, UK

Nem mondtam el Nick- nek, hogy megyek velük a turnéra. Azt szeretném ha kérdezősködne, megölné az ideg, hogy mi lesz. Adott nekem egy hetet, hogy döntsek a „sorsomról”. Ó, ha tudná, hogy én teljes mértékig benne vagyok ebben az egészben! Ott akarok lenni, szekálni akarom Harry- t, hogy mindazt visszakapja, amit velem tett. Persze ez a szekálás nem abból állna, hogy minden sarkon felszedek egy pasit és az ágyamba rángatom. Nem. Szavakkal szeretném ütni azokon a pontokon, melyek a legjobban fájnak neki. De ettől függetlenül tisztességes körökön belül akarok maradni, nem lenne jó ha teljesen magamra haragítanám, mert nem bírnánk ki egymás mellett a turné végéig. A vita csak újabb vitákat szűr, a végén olyannyira elfajulnak mindig a dolgok ez esetben, hogy nem tudjuk kezelni őket. Viszont azt sem szeretném ha békesség lenne köztünk. Nem tudom mi lesz, miket fogunk tenni egymás ellen, de ha elfajulnak a dolgok Beverly, vagy Nick leállít majd bennünket. 

Gyerekes ez az egész összeesküvési elmélet, melyet a volt barátom ellen gyártok. Olyan mintha még mindig a tinédzserek lennénk, pedig már nem vagyunk azok. Bele kell törődnöm a sorsom alakulásába és nem felhánytorgatni a múltat. Ami megtörtént, az megtörtént, ez ellen senki, semmit nem tud már tenni. Nem értem miért nem tudok túllépni ezen az egészen. Mindössze egy évig tartott, ami mindössze egy apró töredéke az ember életének. Egy kapcsolat, mely megmutatta nekem óvakodjak az emberektől, hiszen talán még abban sem bízhatsz meg, akiről azt hiszed bármit megtenne érted. Csak egy emberben bízhatsz meg száz százalékig, magadban. 

A telefonom hangja tölti meg az üres teret. Szemöldök ráncolva, ásítva ülök fel az ágyamba. Hajnali öt óra. Ki lehet az, aki ilyenkor zaklat, pont ma?

- Szívecském, egy óra múlva ugye tudod, hogy már a stúdióban kell lenned? – kérdezi a már oly’ sokszor hallott hang a vonal másik végén.

- Nem, nem kell, Nick. Ma szabadnapom van – tiltakozom hevesen, olyan hevesen, amennyi csak telik tőlem ilyen álmosan, ziháltan. 

- Igen, te kérted, hogy adjak neked egy szabadnapot, mikor jön Harry, de én nem adtam neked. Nem menekülhetsz el akárhányszor csak jön, mert interjút készítenénk vele. Eljössz és kész. Azt mondtad már túl vagy rajta..

- Túl is vagyok, egy óra múlva ott leszek – nyomom ki a telefont. Nem azért, mert igazat adok Nick- nek, akármennyire is igaza van, hanem azért, mert nem adhatok Harrynek még egy területet, ahol megsebezhet. 

Szánalmas vagyok, de senkinek sem kérnék a szánalmából. A mai napon úgy kell kinéznem, mint egy erős, magabiztos, független nő, hiszen szabad vagyok, mint a madarak. 

Levetem a pizsamám és a koszos fehérneműt, mely helyére tisztát veszek fel. Fekete, csipkés. Lassan lépkedek a szekrényem irányába. Egy vajszínű, testhez simuló nadrágot emelek ki a szépen elrendezett ruha kupac közepéből. Hozzáillő fekete, denevér ujjas felsőt választok, illetve néhány jelentéktelen kiegészítőt. Hosszú, barna hajam behullámosítom és egy nem túl szolid sminket pakolok magamra. A tükör elé lépve egy

ezer wattos mosolyt küldök magam felé. Kezdődhet a móka.

Magas sarkú cipőm csak úgy kopog a hajnali, kihalt londoni utcákon. Az ég elborult, de az eső szerencsémre még nem csepereg, habár biztosra veszem, hogy pár perc és megérzem az első cseppeket az arcomon, így az elővigyázatosság kedvéért táskámat a fejem fölé emelem. Az út a lakásomtól a stúdióig sétálva húsz perc még ilyen lábbeliben is. Magabiztosan megyek be a BBC stúdiójába és nézek körbe. Az első embernek odakiáltok, akit kiszúrok a már szorgoskodó stábból.

- Gertrude, kérlek hozd a táskám! – egy diadalittas mosoly kíséretében a szőkeség kezébe nyomom az imént említett tárgyat. 

- Igenis, Miss Miller. Hogy telt a tegnap estéje? – kérdezi, ám én tudom, hogy csak nem akar újabb konfliktust, főleg ma nem, mikor mindegyik érintett fél a stúdióban tartózkodik. Túl nagy nyomás lenne ez mindnyájunk számára, ráadásul lehet még a műsort is tönkretennénk vele.

- Egész jól, Beverly igazán finom vacsorát készített kettőnknek.

- Ó, már újra randizgat? – kérdezi finoman, de én mégis megtorpanok és megfordulok, hogy szembe nézhessek Gertrude- dal. Szemöldököm összehúzom, számat kicsit ’o’ alakban eltátom. Tessék?

- Beverly lány.

- Tudom.

- Most nagyon jól figyeljen, hogy megértse. Attól, hogy már nem kellek az ex barátomnak még nem fogom eljátszani a leszbit. A dolgok mennek tovább a normál kerékvágásban. Bev a legjobb barátnőm és száz százalékig hetero – szépen lassan, hangsúlyozva mondok mindent, amire szerintem semmi szükségem, mert ez a lány csak hülyének tetteti magát és egyáltalán nem hülye, sőt még okos is. Habár ezt hangosan soha nem mondanám ki.

Gertrude óvatosan bólint és én visszafordulok, hogy tovább tudjunk menni az irodám felé. Az ajtó elé érve hangos kacagást hallok. Ha most nem lenne itt az asszisztensem biztosra veszem, hogy a kulcslyukon kezdeném el megfigyelni a helységben történt dolgokat. Talán nem csak figyelnék, de még hallgatóznék is. Rögtön felismerem ezt a nevetést, régen rengetegszer hallottam már egész közelről is. Nagyot nyelek, de úgy csinálom, hogy Gertrude véletlenül se hallja meg, vagy lássa meg. Remegő kézzel nyúlok az ajtó kilincse felé és egy halvány mosolyt az arcomra erőltetve nyitok be az irodába. 

-Sziasztok – köszönök illedelmesen, mire Nick visszaköszön, de Harry csak int egyet a fejével. Gondolhattam volna, hogy ez lesz. Ex- barátom visszafordul a főnököm felé és tovább magyaráz neki. Kényelmesen elhelyezkedett a székemben, lábai az asztalomon pihennek. Odalépek hozzá. – Állj fel és rakd arrébb a valagad, a lábad vett le az irataim felől – hangom kíméletlen, a műmosoly sem táncol már az arcomon. 

Harry mindenféle ellenkezés nélkül megteszi, amire kérem, ám amennyire engedelmes olyan lassú. Direkt csinálja, de nem hagyom, hogy felidegesítsen. 

- Nők – pufogja Grimmy felé, mire az halványan elmosolyodik.

- Ezért jobb a férfiakkal – Nick természetesen a homo szexualitására céloz ezzel a rövidke mondattal. Köszönöm, azt hittem legalább Ő megvéd, megint tévedtem.

Nem foglalkozom velük, táskámat a szék karjára rakom, míg én leülök az ülőalkalmatosságra. Jegyzeteimet a kezembe veszem és újból átnézem a kérdéseket, amiket Harrynek írtunk össze az interjú miatt. Többnyire a turnéról lesz szó, de szóba kerül a magánélete is. Még fél óra van a műsorig és addig teljesen össze kell szednem magam, habár szerintem eddig nagyon ügyes vagyok. 

Volt barátom az íróasztalom mellett áll meg, miután felállítottam a helyemről. Lazán támaszkodik neki a bútordarabnak, miközben Nick- kel nevetgél. Tekintete az apró, zöld kukára vándorol, mely pár másodpercig nem zavar majd eszembe jut valami. Ezzel egy időben fagy le Harry arcáról a mosoly. Észrevette. Grimmy elhallgat, nem beszél tovább. A göndör hajú fiú lassan hajol le a szeméttároló irányába és nem szuper sztárhoz méltóan belenyúl. Egy kicsi dobozkát húz elő, amit pár napja beledobtam a Gertrude- dal való vitánk idején. A doboz sértetlen, látszik rajta, hogy az illető, akinek szánták ki sem nyitotta, egyből a kukába dobta. 

- Ennyit érdemlek? Hogy meg sem nézed, amit vettem neked? Egyből a kukába dobod? Én meg még azt hittem, hogy legalább beszélő viszonyban maradunk ha már másban nem – tekintete elsötétül és szemeivel szikrákat szór, de nem kiabál. Így belegondolva még sosem hallottam Harry- t kiabálni, mindig maximum felemelte egy kicsit a hangját, de nem több. Sosem tudtam igazán felhúzni. – Hmm.. Válaszolj! – nagyot nyelek, megijedek a hangnemétől, jóval hangosabb, mint az imént volt. Láthatóan dühbe gurult.

- Igen, Harry, ennyit érdemelsz. Az, aki nem képes tisztelni egy nőt sem az ne várjon többet. Beszélő viszony, vagy több? Még mit nem! Az kellene még nekem, hogy akárhányszor beszélünk eszembe jut, hogy mit tettél, hogy átvágtál – én viszont tényleg kiabálok. Sosem voltam az a nyugodt típus, mint Harry, sokkal hamarabb fel lehetett húzni engem, mint Őt. – Legközelebb annak vegyél ilyen ajándékot, akit dugsz, nem annak, aki nem kíváncsi rád.

- A két lábon járó emberi lyukaknak? Te csak viccelsz velem? – egy gúnyos mosoly játszik a szája szélében, nem tudom mire gondolhat, mit érezhet igazából. Talán ez az egész is csak egy színjáték, azt akarja, hogy bevegyem és a karjaiba omoljak, hogy újra és újra megtehesse. Újra és újra a földbe tiporhasson.

Köszönöm szépen, én ebből nem kérek!

- Hogy mersz így beszélni egy nőről? – hangom egyre élesebb, de nem bánom. Éppen itt van az ideje, hogy megmondjam neki a magamét.

- Mióta lettél ennyire feminista?

- Mindig is az voltam – hangom már kicsit enyhébb, mint az előbb volt. Harry leint és kimegy az ajtón. A dobozkát, melyben az ajándéka van magával viszi, már soha nem tudom meg mi van benne. 

- Hú- húsz perc múlva interjú, addigra kapd össze magad, én meg megkeresem Harry- t – Nick, aki végig köpni- nyelni nem tudott dadogva szólal meg. Gertrude- ot sem látom sehol, nem tudom mikor léphetett le, talán még a veszekedés előtt, de az is lehet, hogy annyira megijesztettük, hogy elrohant, félt, hogy Ő is szóba kerül. Nem tudom, egy dolgot tudok biztosra, még pedig azt, hogy most már tényleg harcos vagyok.