03. real warrior

Sziasztok!

Tudom, már tegnap hoznom kellett volna a részt, de valamiért nem volt egész nap internetem, így nem sikerült publikálnom. Köszönöm a plusz egy rendszerest és az előző részhez érkezett három kommentárt és hat pipát. Hálás vagyok értük! Viszont szeretném ha ehhez a részhez még több visszajelzést kapnék, mert itt szerintem már valamennyire kezdenek beindulni az események. 

Kommentárban megírhatnátok nekem mivel fogjátok tölteni a nyári szünet utolsó hetét, illetve mi volt a legmeghatározóbb élményetek a szünetben? Hányadik osztályba mentek? Efféle kis élmény beszámolókat szívesen olvasgatnék.:)

Chanel

2012 február. 23.; London, UK

Nem mondtam el Nick- nek, hogy megyek velük a turnéra. Azt szeretném ha kérdezősködne, megölné az ideg, hogy mi lesz. Adott nekem egy hetet, hogy döntsek a „sorsomról”. Ó, ha tudná, hogy én teljes mértékig benne vagyok ebben az egészben! Ott akarok lenni, szekálni akarom Harry- t, hogy mindazt visszakapja, amit velem tett. Persze ez a szekálás nem abból állna, hogy minden sarkon felszedek egy pasit és az ágyamba rángatom. Nem. Szavakkal szeretném ütni azokon a pontokon, melyek a legjobban fájnak neki. De ettől függetlenül tisztességes körökön belül akarok maradni, nem lenne jó ha teljesen magamra haragítanám, mert nem bírnánk ki egymás mellett a turné végéig. A vita csak újabb vitákat szűr, a végén olyannyira elfajulnak mindig a dolgok ez esetben, hogy nem tudjuk kezelni őket. Viszont azt sem szeretném ha békesség lenne köztünk. Nem tudom mi lesz, miket fogunk tenni egymás ellen, de ha elfajulnak a dolgok Beverly, vagy Nick leállít majd bennünket. 

Gyerekes ez az egész összeesküvési elmélet, melyet a volt barátom ellen gyártok. Olyan mintha még mindig a tinédzserek lennénk, pedig már nem vagyunk azok. Bele kell törődnöm a sorsom alakulásába és nem felhánytorgatni a múltat. Ami megtörtént, az megtörtént, ez ellen senki, semmit nem tud már tenni. Nem értem miért nem tudok túllépni ezen az egészen. Mindössze egy évig tartott, ami mindössze egy apró töredéke az ember életének. Egy kapcsolat, mely megmutatta nekem óvakodjak az emberektől, hiszen talán még abban sem bízhatsz meg, akiről azt hiszed bármit megtenne érted. Csak egy emberben bízhatsz meg száz százalékig, magadban. 

A telefonom hangja tölti meg az üres teret. Szemöldök ráncolva, ásítva ülök fel az ágyamba. Hajnali öt óra. Ki lehet az, aki ilyenkor zaklat, pont ma?

- Szívecském, egy óra múlva ugye tudod, hogy már a stúdióban kell lenned? – kérdezi a már oly’ sokszor hallott hang a vonal másik végén.

- Nem, nem kell, Nick. Ma szabadnapom van – tiltakozom hevesen, olyan hevesen, amennyi csak telik tőlem ilyen álmosan, ziháltan. 

- Igen, te kérted, hogy adjak neked egy szabadnapot, mikor jön Harry, de én nem adtam neked. Nem menekülhetsz el akárhányszor csak jön, mert interjút készítenénk vele. Eljössz és kész. Azt mondtad már túl vagy rajta..

- Túl is vagyok, egy óra múlva ott leszek – nyomom ki a telefont. Nem azért, mert igazat adok Nick- nek, akármennyire is igaza van, hanem azért, mert nem adhatok Harrynek még egy területet, ahol megsebezhet. 

Szánalmas vagyok, de senkinek sem kérnék a szánalmából. A mai napon úgy kell kinéznem, mint egy erős, magabiztos, független nő, hiszen szabad vagyok, mint a madarak. 

Levetem a pizsamám és a koszos fehérneműt, mely helyére tisztát veszek fel. Fekete, csipkés. Lassan lépkedek a szekrényem irányába. Egy vajszínű, testhez simuló nadrágot emelek ki a szépen elrendezett ruha kupac közepéből. Hozzáillő fekete, denevér ujjas felsőt választok, illetve néhány jelentéktelen kiegészítőt. Hosszú, barna hajam behullámosítom és egy nem túl szolid sminket pakolok magamra. A tükör elé lépve egy

ezer wattos mosolyt küldök magam felé. Kezdődhet a móka.

Magas sarkú cipőm csak úgy kopog a hajnali, kihalt londoni utcákon. Az ég elborult, de az eső szerencsémre még nem csepereg, habár biztosra veszem, hogy pár perc és megérzem az első cseppeket az arcomon, így az elővigyázatosság kedvéért táskámat a fejem fölé emelem. Az út a lakásomtól a stúdióig sétálva húsz perc még ilyen lábbeliben is. Magabiztosan megyek be a BBC stúdiójába és nézek körbe. Az első embernek odakiáltok, akit kiszúrok a már szorgoskodó stábból.

- Gertrude, kérlek hozd a táskám! – egy diadalittas mosoly kíséretében a szőkeség kezébe nyomom az imént említett tárgyat. 

- Igenis, Miss Miller. Hogy telt a tegnap estéje? – kérdezi, ám én tudom, hogy csak nem akar újabb konfliktust, főleg ma nem, mikor mindegyik érintett fél a stúdióban tartózkodik. Túl nagy nyomás lenne ez mindnyájunk számára, ráadásul lehet még a műsort is tönkretennénk vele.

- Egész jól, Beverly igazán finom vacsorát készített kettőnknek.

- Ó, már újra randizgat? – kérdezi finoman, de én mégis megtorpanok és megfordulok, hogy szembe nézhessek Gertrude- dal. Szemöldököm összehúzom, számat kicsit ’o’ alakban eltátom. Tessék?

- Beverly lány.

- Tudom.

- Most nagyon jól figyeljen, hogy megértse. Attól, hogy már nem kellek az ex barátomnak még nem fogom eljátszani a leszbit. A dolgok mennek tovább a normál kerékvágásban. Bev a legjobb barátnőm és száz százalékig hetero – szépen lassan, hangsúlyozva mondok mindent, amire szerintem semmi szükségem, mert ez a lány csak hülyének tetteti magát és egyáltalán nem hülye, sőt még okos is. Habár ezt hangosan soha nem mondanám ki.

Gertrude óvatosan bólint és én visszafordulok, hogy tovább tudjunk menni az irodám felé. Az ajtó elé érve hangos kacagást hallok. Ha most nem lenne itt az asszisztensem biztosra veszem, hogy a kulcslyukon kezdeném el megfigyelni a helységben történt dolgokat. Talán nem csak figyelnék, de még hallgatóznék is. Rögtön felismerem ezt a nevetést, régen rengetegszer hallottam már egész közelről is. Nagyot nyelek, de úgy csinálom, hogy Gertrude véletlenül se hallja meg, vagy lássa meg. Remegő kézzel nyúlok az ajtó kilincse felé és egy halvány mosolyt az arcomra erőltetve nyitok be az irodába. 

-Sziasztok – köszönök illedelmesen, mire Nick visszaköszön, de Harry csak int egyet a fejével. Gondolhattam volna, hogy ez lesz. Ex- barátom visszafordul a főnököm felé és tovább magyaráz neki. Kényelmesen elhelyezkedett a székemben, lábai az asztalomon pihennek. Odalépek hozzá. – Állj fel és rakd arrébb a valagad, a lábad vett le az irataim felől – hangom kíméletlen, a műmosoly sem táncol már az arcomon. 

Harry mindenféle ellenkezés nélkül megteszi, amire kérem, ám amennyire engedelmes olyan lassú. Direkt csinálja, de nem hagyom, hogy felidegesítsen. 

- Nők – pufogja Grimmy felé, mire az halványan elmosolyodik.

- Ezért jobb a férfiakkal – Nick természetesen a homo szexualitására céloz ezzel a rövidke mondattal. Köszönöm, azt hittem legalább Ő megvéd, megint tévedtem.

Nem foglalkozom velük, táskámat a szék karjára rakom, míg én leülök az ülőalkalmatosságra. Jegyzeteimet a kezembe veszem és újból átnézem a kérdéseket, amiket Harrynek írtunk össze az interjú miatt. Többnyire a turnéról lesz szó, de szóba kerül a magánélete is. Még fél óra van a műsorig és addig teljesen össze kell szednem magam, habár szerintem eddig nagyon ügyes vagyok. 

Volt barátom az íróasztalom mellett áll meg, miután felállítottam a helyemről. Lazán támaszkodik neki a bútordarabnak, miközben Nick- kel nevetgél. Tekintete az apró, zöld kukára vándorol, mely pár másodpercig nem zavar majd eszembe jut valami. Ezzel egy időben fagy le Harry arcáról a mosoly. Észrevette. Grimmy elhallgat, nem beszél tovább. A göndör hajú fiú lassan hajol le a szeméttároló irányába és nem szuper sztárhoz méltóan belenyúl. Egy kicsi dobozkát húz elő, amit pár napja beledobtam a Gertrude- dal való vitánk idején. A doboz sértetlen, látszik rajta, hogy az illető, akinek szánták ki sem nyitotta, egyből a kukába dobta. 

- Ennyit érdemlek? Hogy meg sem nézed, amit vettem neked? Egyből a kukába dobod? Én meg még azt hittem, hogy legalább beszélő viszonyban maradunk ha már másban nem – tekintete elsötétül és szemeivel szikrákat szór, de nem kiabál. Így belegondolva még sosem hallottam Harry- t kiabálni, mindig maximum felemelte egy kicsit a hangját, de nem több. Sosem tudtam igazán felhúzni. – Hmm.. Válaszolj! – nagyot nyelek, megijedek a hangnemétől, jóval hangosabb, mint az imént volt. Láthatóan dühbe gurult.

- Igen, Harry, ennyit érdemelsz. Az, aki nem képes tisztelni egy nőt sem az ne várjon többet. Beszélő viszony, vagy több? Még mit nem! Az kellene még nekem, hogy akárhányszor beszélünk eszembe jut, hogy mit tettél, hogy átvágtál – én viszont tényleg kiabálok. Sosem voltam az a nyugodt típus, mint Harry, sokkal hamarabb fel lehetett húzni engem, mint Őt. – Legközelebb annak vegyél ilyen ajándékot, akit dugsz, nem annak, aki nem kíváncsi rád.

- A két lábon járó emberi lyukaknak? Te csak viccelsz velem? – egy gúnyos mosoly játszik a szája szélében, nem tudom mire gondolhat, mit érezhet igazából. Talán ez az egész is csak egy színjáték, azt akarja, hogy bevegyem és a karjaiba omoljak, hogy újra és újra megtehesse. Újra és újra a földbe tiporhasson.

Köszönöm szépen, én ebből nem kérek!

- Hogy mersz így beszélni egy nőről? – hangom egyre élesebb, de nem bánom. Éppen itt van az ideje, hogy megmondjam neki a magamét.

- Mióta lettél ennyire feminista?

- Mindig is az voltam – hangom már kicsit enyhébb, mint az előbb volt. Harry leint és kimegy az ajtón. A dobozkát, melyben az ajándéka van magával viszi, már soha nem tudom meg mi van benne. 

- Hú- húsz perc múlva interjú, addigra kapd össze magad, én meg megkeresem Harry- t – Nick, aki végig köpni- nyelni nem tudott dadogva szólal meg. Gertrude- ot sem látom sehol, nem tudom mikor léphetett le, talán még a veszekedés előtt, de az is lehet, hogy annyira megijesztettük, hogy elrohant, félt, hogy Ő is szóba kerül. Nem tudom, egy dolgot tudok biztosra, még pedig azt, hogy most már tényleg harcos vagyok.

02. don't wanna go

Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm a visszajelzéseket, melyeket tőletek kaptam. A nyolc pipát a 'Tetszik' gombra, egyet a 'Nem tetszik'- re - örülnék ha az utóbbi azt is megmondaná min kellene javítanom :) - az öt kommentárt és a kilenc rendszeres olvasót. Nagyon hálás vagyok értük! Köszönöm szépen!
Ebben a részben már több minden kiderül a történet folytatásáról. Remélem most is kapok majd sok- sok visszajelzést.:)
Ui.: Nézzetek be a másik három leányzóval közös BLOGunkba.

Chanel

2012. február 19.; London, UK

Az ébresztőórám hangja belehasít a csendbe. Kiizzadva, megrémülve pattanok fel az ágyamból. Óvatosan körbenézek, de rájövök nincs senki a szobámban, sem a lakásomban. Nem tudom miért félek annyira, hogy valaki betör hozzám. Ez már kiskorom óta bennem van, míg a szüleimmel éltem addig úgy gondoltam majd Apa megvéd, de mióta elköltöztem és már Harry sincs minden apró zajtól megijedek. Ez a zaj most az ébresztőórám. Talán kissé paranoiás vagyok sok mindennel kapcsolatban, talán már üldözési mániám is van, mint egy nyomoroncnak valamelyik elcsépelt, romantikus drámából. Nem vagyok én sem szánalmas, sem romantikus, sem szerencsétlen és még sorolhatnám a Bella Swan féle szürke kisegerek tulajdonságait. Isten ments, hogy olyan legyek, mint azok!
Szétesve, kialvatlanul sétálok oda a fürdőszoba tükrömhöz. Ujjaim végighúzom a szemem alatti karikákon és az újabban kikerekedett arcomra. Híztam. Megint híztam. Utálok a tükörbe nézni, mert már kinézetre sem ugyanaz a lány néz vissza rám, mint ezelőtt. Régen vékony voltam és végtelenül mosolygós, ma már nem sorolnám magam sem a vékony, sem a mosolygós kategóriába. Megváltoztam és erősebb lettem, de hiába mindez ha hiányzik a régi valóm. Sokkal boldogabb voltam egy, illetve két évvel ezelőtt. Ez nem én vagyok, ez a lány, aki most a tükörből pásztázza az arcomat egy rosszul sikerült klónom, nem én vagyok.

Már nincsen senki, akinek tetszeni akarok, így semmit sem viszek túlzásba. Alig viszek fel egy kis sminket, csak éppen annyit, hogy látszódjon van rajtam. A pizsamám - amely még mindig Harry egyik régi, kinyűtt pólója és egy saját elhasználódott rövidnadrág - gyorsan vetem le és dobom be a szennyesbe. Egy farmert és egy fekete, bő szabású farmert kapok fel, mely eltakarja az alakomat. Ez az Hanna, tehát megkezdődött a rejtőzködő életmód! Pedig tegnap még az volt a tervem, hogy jól fogok kinézni a paparazzik előtt. Hát ez majdnem össze is jött..

Lihegve rohanok be a BBC stúdiójába. Úgy töröm be az épület ajtaját, mint valami eszeveszett bank rabló, akinek a pénzen kívül semmi sem fontos. A falon csüngő órára pillantok, a Nick Grimshaw- val közös műsorunk már javában tart. Tíz perc maradt az adásból. Még sosem voltam ilyen felelőtlen, már nem éri meg bemenni, mert mire bemutatkozok pont vége van. A mai napom nem lesz valami fényes, előre látom. Nem akarom, hogy vége legyen az adásnak, mert biztosan hatalmas bajban vagyok. Hogy lehetek ennyire felelőtlen? És hogy a francba nem jókor szólt az ébresztőórám? Ez számomra kész rejtély.
Halkan kopogtatok a lábammal a hallban lévő kanapén ülve. Kezeim hanyagul lógnak le a lábamon a föld irányába, míg én azt az ajtót figyelem, ahonnan Nicknek ki kell jönnie. Percek telnek el így, majd nyitódik az ajtó. Grimmy mosolyogva magyaráz az interjú alanynak, aki ezúttal Emeli Sandé volt. Ott állnak még pár másodpercig és beszélgetnek, majd Emeli bólint és elmegy, mialatt Nick felém indul. A szívem a torkomban dobog, ahogy lefagy a mosoly az arcáról és megáll előttem, de nem szól egy szót sem. A közös irodánk felé bök és én egy szó nélkül követem Őt, ahogy bemegy az említett helységbe.
- Hanna hogy képzelted ezt? - tör ki belőle az első mondat. Hangneme nem olyan félelmetes, mint fejben elképzeltem, de még sosem láttam ezelőtt dühösnek Grimmy- t, így ettől is felettébb megijedek. - Soha, de soha nem késtél még két percnél többet! Mindig pontos voltál, erre most meg lekésed az egész műsort! Improvizálnom kellett a szövegeidnél! Tudod milyen megalázó volt ez nekem? Benyögtem, hogy oposszum élő adásban! Ez nagyon rossz fényt vett ránk, Hanna - arcom a földet kémleli, nem merek felnézni rá. Túl félelmetes ez nekem, inkább felkészülök a legrosszabbra. - Elhiszem, hogy most magad alatt vagy akármennyire is erősnek mutatod magad, de ez így nem mehet tovább. Szedd össze magad! Ha nem rólad lenne szó már az ajtón kívül lennél, de túl jó munkaerő vagy - lassan fújja ki a tüdejében felgyülemlett levegőt, úgy tűnik megbocsájtott, vagy valami ehhez hasonló. - Még egyszer ilyen ne legyen!
- Úristen, köszönöm! - arcomra egy hatalmas mosoly rajzolódik ki és mindenféle gondolkozás nélkül főnököm, Nick Grimshaw nyakába ugrom.
- Héj, szállj le rólam, mert még nem fejeztem be - óvatosan szedi le kezeimet a nyaka körüli részről. Figyelmesen hallgatom mit szeretne mondani. - Akármi is történt ma reggel azt szeretném ha elkísérnél az egyik zenekar európai turnéjára. Élőben fogjuk közvetíteni a koncerteket, interjúkat készítünk velük és még minden mást, amire szüksége lesz a közönségnek.
- Szívesen elmegyek veled - mosolygok rá Nick- re. Így belegondolva nagyon jó fej velem, elkésem és egy hatalmas lehetőséget kínál fel nekem. Ez egyszerűen hihetetlen!
- A turné csak jövő januárban kezdődik és eltart egészen novemberig. Remélem időközben sem fogod meggondolni magad.
- Ugyan miért gondolnám meg magam? Ez egy hatalmas lehetőség a karrieremben, Nick! - mosolygok, mint egy állat és egyszerűen nem bírom abbahagyni.
- Te tudod - óvatosan mosolyog rám, majd leül az íróasztala mögött lévő székbe. Kezdődhet a munka. Miután vége a napi reggeli műsornak általában megírjuk a következő napi szövegét. Nekünk nem dolgoznak szövegírók, mint más helyeken, mert Grimmy szerint sokkal több nézőt vonzz magához a show ha saját magunk találjuk ki azt, hogy mit szeretnénk mondani. Az emberek szeretik a kreatív egyedeket. - Na akkor először a One Direction jövő évi turnéja lesz a terítéken. Minden nap másik fiú jön be reggel és mindenkivel külön készítünk egy kis interjút. Holnap Liammel kezdünk, holnapután Niall, majd Louis, Harry és Zayn.
- Turnéznak? De jó legalább nem lesz a nyakamon Harry, mondjuk jövőre mi is távol leszünk - mosolygok őszintén, majd az a mosoly rögtön le is fagy a számról. - Te nagyon- nagyon- nagyon jóban vagy Harryvel..
- Igen, és?
- A One Direction turnéjára akarsz elrángatni! Valamit kitaláltatok ellenem? Én nem megyek, nem akarok menni - pattanok fel a helyemről és gyorsan kézbe veszem a táskám, majd rohanok is ki a BBC stúdiójából. Hát ez nem az én napom az már biztos. Nick teljesen be fog rágni rám, de már nem érdekel. Holnapra összeszedem magam és visszamondom a turné meghívást hivatalosan is.
- Hanna, gyere vissza! - nem figyelek Nick- re, rohanok tovább.
Mikor magam alatt vagyok és nem tudom mit tegyek egy valaki van, aki fel tud vidítani, az a valaki, pedig nem más, mint Beverly, a legjobb barátnőm. Kiskorunk óta ismerjük egymást és mindenben kiálltunk egymás mellett. Az emlékeim jó 80%- a hozzáköthető, amit nem bánok, mert Ő az egyetlen ember, akiben még soha életemben nem csalódtam. Mondjuk rengetegszer az őrületbe kerget és csak a szemem forgatom, de ez egyáltalán nem számít. Pont ez teszi változatossá a kapcsolatunkat, hogy nem mindenben értünk egyet. Más a meglátásunk a dolgokról, ami kiegészít minket.
Halkan dobom le a cipőmet a bejárati ajtónál és úgy néz ki Bev nem vesz észre engem. A nappaliból apró zajt hallok, a TV- ből valami nyálas szappanopera hangja töri meg a csendet.
- Oh, Esmeralda, sosem hagynám, hogy Don Huan szétválasszon minket!
- Oh, Beverly, minden egyes percben nagyobb láng gyúl fel a szívemben, mikor rád pillantok, vagy csak rád gondolok. Ez már nem emberi, amit irántad érzek, de az a fránya Hector mindent megtesz azért, hogy megöljön engem és az övé legyél! - hangom megemelem és az említett leányzó egyből felém kapja a fejét. Nevetve közeledik felém és szorosan átölel.
- Hát te nem vagy semmi - még mindig nevet, szeme alatt a bőr nevetőráncokban gyűrődik össze. Tudtam ha idejövök el fogom felejteni a problémáimat, hiszen csak be kellett lépnem az ajtón!
- Hidd el te sem. Ez amúgy az a sorozat, amit tavaly októberben kezdtél el nézni? - kérdezem most már én is nevetve, mire Beverly aprót bólint.
- Már alig várom, hogy megtudjam ki ölte meg Rosalindát és az apró Rubit! - mosolyogva indul el a kanapé felé és újból belemerül a sorozatba, melynek szerintem semmi értelme, sőt kifejezetten untat. Kín keserves tíz perc után végre felszólal valami borzalmas spanyol zene, ami a rész végét jelenti. Diadalittas mosoly terül szét az arcomon, mire Bev felém pillant. - Na mi járatban? Azt hittem délig bent vagy a stúdióban, még csak tizenegy óra van.
- Igen, de lekéstem reggel a műsort, amiről valószínűleg fogalmad sincs, mert te még héttől kilencig alszol, majd összevesztem Nick- kel, aztán meg kibékültünk, adott egy jó lehetőséget nekem, de visszautasítottam, mert nekem semmi kedvem bárhová is menni Harryvel.
- Szóval összevesztél Nick- kel, de nem akarsz Harry- vel menni, mert kaptál egy jó lehetőséget? Tessék? - összezavarodottan néz rám. Szemöldökeit összehúzza és figyelmesen kémleli az arcom. Tehát, ma még magyarázni sem tudok, vagy csak Beverly lett hirtelen ilyen szőke.
- A lehetőség azaz, hogy van egy turné, ahol élő közvetítéseket készítünk Grimmyvel meg interjúkat a zenekarral meg még mit tudom én, hogy miket, de nem akarok menni, mert a turné pár hónapos és ráadásul az ominózus zenekarról van szó, kiknek nevét szánkra nem vesszük. Tehát tudjuk kikről van szó és tudjuk ki az nem Voldemort - magyarázom el egy szuszra a dolgokat, mire Beverly hümmög egyet.
- Szerintem el kellene menned, elkísérlek, távol tartom tőled a hímringyót és minden tökéletes lesz - ölel meg legjobb barátnőm, mire én kibújok az öleléséből. - Most meg mi van?
- Lelkiekben felkészülök a turnéra, de csak miattad, viszont ha nem jöhetsz én nem mozdulok Londonból.
- Ha nem mehetek bemászok a turnébusz hátuljába, vagy beöltözöm és én leszek a sofőr - Bev ezer wattos mosolyt villant felém.
Hát legyen. Európa vigyázz Hanna Miller és Beverly Winter bevetésre kész!

01. try to be happy

Hello mindenkinek!

Sokat bajlódtam azzal mi legyen a prológusban hogyan kellene beharangozni az egészet míg végül úgy döntöttem nem írok prológust inkább egy első részt, amiből megtudhattok egy- két dolgot a főszereplő lányról és életéről, hogy mi miért történt. Remélem megfog majd titeket egy kicsit a történet és olvasóimmá váltok! Egy kis visszajelzés nagyon jól esne egy- két komment és pipa csakhogy tudjam min kellene javítanom, miben kellene fejlődnöm és mi tetszik a történetben. Jó olvasást!

Chanel

2012. február 18.; London, UK

 A Hanna Miller nem éppen egy átlagos angol név. Persze az, de az eredete egészen a magyar gyökereimig rángat vissza. Egészen nagyapámig, Ő még Magyarországon született, de mikor megismerte nagyanyámat Londonban ide költözött és többé nem tért vissza hazájába, ahogyan apukám sem és én sem. Néha elgondolkozom azon, hogy talán jó lenne megismerni az ottani rokonaimat, de még a nyelvet sem beszélem és ez így nem lenne túl jó móka. Még akkor sem ha Ők profi szinten beszélik az angolt, nem ismerem a rokonaim, számomra idegenek és nem is érzek különösebb vonzást az ország iránt. Talán egyszer majd ellátogatok oda, de nem tervezem ezt a közel jövőben.
 Az irodámba érve rögtön a mai újság akad a kezembe, a címlapra nézve ugyanaz vár, mint tegnap, tegnap előtt és azelőtt csak más ruhába bujtatva, más képekkel, más íróval. Miért kell ezt az ügyet ennyire felfújni? Már több, mint egy hónapja történt! Volt rá 35 napja a médiának, hogy elfelejtse az egészet, de még a mai napon, a szakításunk után hetekkel is ez a címlap sztori, ennek semmi értelme. Hagyjanak már élni!
 Egyszerűen nem tudom elolvasni még egyszer ugyanazt, mert előtörnek az emlékek. Az érintése, az ölelése, a csókja.. Nem, nem, nem és nem. Ki kell vernem Őt a fejemből, el kell felejtenem Őt vagy csak megpróbálni boldognak tűnni az emberek előtt, hogy végre hagyjanak minket békén. Ha azt hiszik túl léptem rajta nem lesz több ilyen cikk és visszatérhetek a normális kerékvágásba. Annyira örülnék neki ha reggelente, mikor bejövök a munkahelyemre, ami a BBC stúdiója, nem várna száz meg egy paparazzi csak azért, hogy az arcvonásaimat lefotózzák és életem legszörnyűbb képével a címlapra kerüljek. Ilyen nem lehet még egyszer, egy műmosolyt kell az arcomra erőltetnem és a képükbe vigyorognom. Azt kell sugallnom, hogy túl léptem Harryn, többé már nem kell nekem. Talán kellene nekem egy barát, akivel elfelejthetem Őt, de az eléggé szánalmas viselkedési forma ha azért csinálom, hogy féltékennyé tegyem, hiába szeretném Őt visszakapni, de nekem nem kell olyan barát, aki nem értékel engem és nem tudok benne megbízni. Ha engem valaki egyszer megcsalt onnan nincs visszaút és Harry pont ezt tette velem. De ezért tett harcossá, amit magamra is varrattam, hogy soha ne felejtsem el. Többé sebezhetetlen vagyok, egy falat húztam magam köré, amivel mindenkit eltaszítok magamtól, de legalább nem ér több fájdalom és a munkámra koncentrálhatok.
 A munkám, ahova Harry juttatott be még anno mikor összejöttünk. Nagyon hálás voltam és vagyok neki ezért mind a mai napig, mert ez valami álom, hogy a BBC stúdiójában róhatom minden napjaimat. Nick Grimshaw- val vezethetem a reggeli műsort, amit egyszerűen imádok! Azt csinálom, amit mindig is szerettem volna és ez így pont tökéletes lenne ha boldog is lennék, de legalább ez a kis munka elveszi a figyelmemet a magánéletemről.
 A gondolataim tengeréből az irodám ajtajának a nyitódása zökkent ki. Igen, irodám, ahol a másnap reggeli műsort beszéljük át Nickkel, aki jó szokásához híven a mai napon is elkésik. Gyorsan kapom fel a fejem a halk zajra, mert reménykedem Grimmy fog rajta belépni, de nem. Gertrude az, az asszisztensünk, akivel már a kezdetekben sem voltam jóban hát még azután, mikor kiderült, hogy Harry vele csalt meg. Teljesen különbözünk Gertrude- dal, Ő magas szőke hajú, modell alkat és szépségre sem az utolsó a sorban. Én pedig pont a szöges ellentéte vagyok. Ilyen az élet, nem nézhet ki mindenki mesésen.
- Miss Miller, Mr Styles kereste Önt tegnap előtt, de mondtam, hogy már hazament. Ezt a kis dobozt hozta Magának, de így nem tudta átadni - a szőke hajú lány lassan lépkedve tart felém és elhelyezi az íróasztalra elém az ezüst színű körülbelül összehajtogatott papír zsebkendő nagyságú dobozt. Egy rövid felirat szerepel rajta. Bocsáss meg Hanna. Nem nyúlok hozzá, szúrósan nézem az előttem állú lányt.
- Nem mondtam, hogy bejöhet és nem is kopogott az ajtón csakúgy benyitott. Ez taplóság - nem mondok semmit Harryre vagy a dobozra. Ránéztem és kész, tudomásul vettem, hogy itt járt és hozott valamit, ami nem érdekel.
- Sajnálom, de muszáj volt odaadnom magának, mert kissé izgatott vagyok mi lehet benne. Nem akartam kinyitni, mert az illetlenség.
- Szóval illetlenség kibontani egy dobozt, de nem illetlenség olyan fiúval dugni, akinek barátnője van. Mi ez a logika Gertrude? - tekintetem szúrós és villámokat szór. Felállok a székemből és a dobozka után nyúlok, amit egyenesen a kukába dobok, majd a fiókomhoz lépek, amiből egy fehér, csipkés tangát emelek ki. - Ha legközelebb jön Harry kérlek ne az irodámban csináljátok, felfordul tőletek a gyomrom. Mellesleg nyugodtan mondd meg neki szex közben, hogy az ajándéka a kukában landolt, nem hiszem, hogy túlságosan érdekelné- húzom meg a vállam és odadobom a bugyit az asszisztensem irányéba, de nem sikerül elkapnia. - Még egy ilyen és munkanélküli lesz és nem érdekel mit mondd Nick, hogy maga jó munkaerő.
Gertrude köpni- nyelni nem tud, lehajol a fehérneműjéért és felveszi a földről. Hajolás közben kidomborítja a fenekét, mintha lenne egy hím nemű egyed a háta mögött, aki mindjárt rácuppanhat.
- Távozhat - a hangom rezzenéstelen és így tényleg igazi harcosnak tűnök. Gertrude aprót bólint és kilép az ajtón, ahogy hallom, hogy az említett nyílászáró zárja kattan visszaülök a székembe. Fejemet megtámasztom a kezeimmel és szabadjára engedem a könnyeim. Kész, vége, többé Harry nem az életem része akármennyire is vágyakozom utána, ellent kell állnom a kísértésnek, mert ha bocsánatot kérni jött és lefeküdt az asszisztensemmel nem akar engem. Csak újra a prédájává akar tenni. Akármennyire is harcosnak mondom magam még mindig sebezhető vagyok és ezen egy szakítás nem fog változtatni, pedig szeretném, de ettől függetlenül a falat még felhúzhatom magam köré és minden egyes közeledő embert távol tarthatok magamtól.